2011. dec. 31.

Brandon Sanderson: Ködszerzet III-IV.

 Az első rész értékelése:http://ananiila.blogspot.com/2011/10/brandon-sanderson-kodszerzet-i-ii.html

"Acélba vésem ezeket a szavakat, mert semmi sem biztos, ami nincs fémbe zárva."

Ismételten két részben jelent meg magyarul a trilógia  2. része. Az események az első rész után egy évvel folytatódnak.
A továbbiakban csak az olvasson aki nem fél spoilerbe futni!

Vin elpusztította maga sem igazán tudja hogyan, az Uralkodót. Kelsier azonban halott. A király, Vin szerelme Elend Venture lesz. A bajok nem szűnnek, hamarosan Luthadel körül három sereg is összegyűl, hogy bevegye a várost. Megjelenik egy titokzatos ködszerzet Zane és a köd is furcsa alakzatot vesz fel.

Számtalan dolgot mesélhetnék még a történésekből, de a célom inkább az hogy kíváncsiságot keltsek az olvasásra azoknak akik még nem ismerkedtek meg e remekművel és nem akarom rontani a meglepetés erejét.
Igen az első részen még fanyalogtam egy kicsit és bár ez sem hibátlan azért már már megközelíti azt. Sanderson nagyon jó mesélő és bár most is kicsit  terjengős már megbocsátom neki mert szeretek a figuráiról és az általa alkotott világról olvasni.
Pörgősebbnek éreztem mint az első részt, hamarabb ki is olvastam, jobban lekötött. Folyton nézegettem hogy még mennyi van hátra mert nem akartam hogy vége legyen. Na ez az igazi jó könyv ismérve.
Nagyon remélem hogy minél előbb kiadják magyarul a befejező részt, de biztos hogy előtte tartok újraolvasást.

Ami ugyan nem hibája a könyvnek de azért rácsodálkoztam, az az intimitás szinte teljes hiánya. Több szerelmespár is van a könyvben de még egy tisztességes csókjelenet sincs. Különösen fura ez nekem olvasva a ma annyira divatos történeteket. A másik problémám a férfi főhős. Én nem különösen szimpatizáltam Kelsierrel és Elenddel sem (bár az ő személyisége mindig változik) örültem Zane feltűnésének, nekem nagyon kellene egy hozzá hasonlító férfi figura. Azért itt látszik hogy az író férfi és nem gondol a női olvasókra.
Mindezek ellenére a kellemes, izgalmas percekért amit e könyv okozott mindenképpen 5/5 az értékelésem.

2011. dec. 30.

Top 10 könyvsorozat - 7. helyezett:- A szingli fejvadász

"Ellenőriztem, hogy a táskámban van-e minden fontos kellék: csipogó, papír zsebkendő, hajlakk, zseblámpa, bilincs, rúzs, pisztoly megtöltve, sokkoló feltöltve, hajkefe, rágógumi, paprikaspray, körömreszelő. Csúcsszuper fejvadász vagyok, vagy mi."


10-es listámon az első, amiben nem található semmilyen természetfeletti teremtmény, igaz a főszereplő itt is egy hölgy, akinek azonban semmilyen különleges tulajdonsága nincs, sőt. 90-es évek Amerikájában követhetjük nyomon a csetlő-botló Stephanie Plum életét.

Aktualitása, hogy nemsokára a mozik bemutatják az első részből készült filmet. (Trailer linkje az 1. résznél.)

A könyvsorozat Amerikában nagy siker 17 rész jelent meg belőle nálunk eléggé kalandos a sorsa. Az Ulpius adta ki az első három részt kétszer is különböző címekkel és rondábbnál rondább borítokkal. A negyedik részt csak e-bookban tudtam beszerezni talán valamikor megjelenik jövőre újra. Az első három könyv (a régebbi szerintem jobban sikerült kiadásban) 500-500 ft-ért beszerezhető a neten.

1. rész: erről már megemlékeztem egy korábbi bejegyzésemben amikor örömmel üdvözöltem, hogy filmet forgattak belőle. http://ananiila.blogspot.com/2011/11/szingli-fejvadasz-one-for-money-trailer.html

"A piacra tartottam apám Buickjával, amikor kiszúrtam, hogy Morelli a Giovichinni hentesboltja előtt álldogál. Gázt adtam a hatalmas járgánynak, felugrattam a járdára, és hátulról kaszáltam le Morellit a lökhárítóm jobb oldalával. Megállítottam a kocsit, és kiszálltam, hogy szemügyre vegyem az eredményt. – Eltört valami?
Ott feküdt kinyúlva a járdán, felnézett a szoknyámra. – A lábam.
– Remek – mondtam. Majd sarkon fordultam, beszálltam a Buickba, és elhajtottam."


2.rész: folytatódik Steph és Morelli se veled se nélküled kapcsolata. Mazur nagyi folyamatosan temetésekre jár ahová előszeretettel cipeli unokáját, a vehemens öreglány azonban mindenhol botrányt kavar. Főhősnőnk új megbízatást kap, ezúttal Morelli unokatestvérét kellene elkapnia.

"Mazur nagyi hetvenkét éves, de egy nappal sem látszik többnek kilencvennél. Imádtam, de leginkább a levesben főtt csirkére emlékeztetett. A mai napra rendelt ruha egy tűzpiros ingblúz volt, csillogó aranyszínű gombokkal. – Tökéletes – mondtam. Különösen egy ravatalozóban, ahol úgyis túlteng a szürkehályog."

3. rész: Steph új melója a mindenki által tisztelt és szeretett cukrászdás Mo bácsi előkerítése. Új segítőt is kap Lulu az ex-kurva személyében.
A 4 rész közül talán ez sikerült a leggyengébbre, de ez is csak egy hajszálnyival marad le a többitől.

" – Nem vagyok két lábon járó katasztrófa. Nem értem miért mondod ezt.
– Bármikor összemelegszem veled, a végén ott maradok magamban. Meztelenül, az utca közepén.
Égnek emeltem a tekintetem. – Ez csak egyszer történt… És nem is voltál meztelen. Volt rajtad zokni meg trikó."

4. rész: Rejtjeles üzenetek, halálos fenyegetések, felgyújtott kocsik adják a hátteret a fejvadász ténykedéséhez. Felbukkan egy régi rivális aki most nem a férjét hanem a munkáját akarja elvenni Stephanie-nak. Ráadásul kénytelen Morellihez költözni.

"A srác egy Buck kést halászott elő a nadrágzsebéből.
– Mi lenne, ha odaadnád a táskád, ribanc?
Sally felhajtotta a szoknyáját, benyúlt az alsójába, és előhúzott egy Glockot.
– Mi lenne, ha levágnád azzal a bicskával a golyóidat?
Lula vörös szaténtáskájából is előkerült egy fegyver, és a nagyi is elővarázsolta valahonnan a 45-ös miniágyúját.
– Szerezz nekem egy jó napot, punk – mondta a nagyi.
– Hé, én nem akarok problémát – hátrált a kölyök. – Csak egy kicsit szórakozni szerettünk volna."




Szinte nincs olyan oldal a könyvekben ahol ne lenne valamilyen vicces párbeszéd vagy elmélkedés. A karakterek is egytől-egyig különleges és különös figurák. Kezdve a Plum családtól a fejvadász irodában dolgozó és a történetek során Steph-hez csapódó emberkékig.
Hihetetlenül vicces és könnyed olvasmány különösen ezekre a borús napokra amik jellemzőek az idei télre. Senki ne várjon valami tanulságos történetet, világmegváltó filozófiát, csak kiváló kikapcsolódást és rekeszizmot megterhelő hangos röhögést.
Nagyon olvasmányos nehéz letenni ha belekezdett az ember. Elsősorban nőknek ajánlom, de erről el tudom képzelni, hogy a pasiknak is bejön.


És íme egy megfilmesített jelenet a könyvből:

"-Nagyi, ugye, nem töltötted meg a pisztolyt?
-Hát persze, hogy megtöltöttem – mondta. – És egy lyukat üresen hagytam, ahogy a tévében is láttam. Így nem lehet senkit véletlenül lelőni. – Kinyújtotta a fegyvert, hogy mutassa, milyen biztonságos is ez. Hangos durranás, a csőnél villanás, és a sült csirke nagyot ugrott a tálon."

2011. dec. 27.

Terra Nova - sorozatajánló

2149-ben járunk a túlnépesedéstől, levegőszennyezéstől lakhatatlan Földön. A tudósok felfedeznek egy tér-idő rést, mellyel 85 millió évvel visszamehetnek az időben. A program elkezdődik, főszereplő kis családunk is elindul vissza az időben a dinók korába.

Jól hangzik? Szerintem igen. De sajnos a sorozat mégis felemás érzést kelt az emberben.

A sorozatot Spielberg nevével reklámozták, de igazából ő csak egy a sok executive producer közül, az a gyanúm semmit nem látott az elkészült részekből. Ahhoz képest, hogy az első rész 20 millió a többit 4-4 millió dollárból forgatták volt egy-két jelenet amin csak nevetni tudtam. Mintha egy rosszabbul sikerült videó játékot néztem volna. A főszereplők mögé vetített háttér nevetségesnek tűnt.
Az első évad 13 részes volt, ebből kb. a felében mutattak dinókat igazi harcjelenet velük talán három ha volt. A forgatási helyszínből Ausztráliából nem sokat láthattunk. A közel ezer fős kolóniát megoldották többnyire 50 20 statisztával.
Az, hogy a sorozat nem tetszett mégsem ezeken múlt. Engem nem érdekelnek a dínók és a látvány (hiánya) sem tud lenyűgözni, mégiscsak egy tv sorozatról van szó.

Ami a fő probléma a sorozattal a történetvezetés és a karakterek.
Azt vártam és nem csak én, hogy ez a sorozat arról fog szólni, hogy hogyan teremtjük meg egy új, jobb élet feltételeit a dinoszauruszoktól nyüzsgő dzsungel kellős közepén (Terra Novát). Megküzdve az elemekkel és az elég korán beharangozott "hatosokkal".És ez hogy hat ki a jövőre. Ehhez képest a jövő csak az utolsó részekben kerül ismét terítékre, és az egész valahogy nem arról szól amiről vártam volna.
Először még úgy tűnt az egy rész egy eset koncepció valósul meg vagyis hetente lesz egy megoldandó probléma némi családregénnyel fűszerezve. Igen ám de ehhez kellenének olyan karakterek akikbe "bele tud szeretni a néző" vagy legalábbis velük és értük tud izgulni. Ez teljesen hiányzik. A család cuki: apuka dögös (Jason O'Mara)   anyuka és nagylánya szép a kislány kellően cuki a fiú hááát ha tinilány lennék nem lennék oda érte az biztos. Terra Nova vezetője Taylor kemény katona, igaz a sérója mindig túl jól be van fésülve. Rajtuk kívül azonban minden más szereplő érdektelen. Semmit nem tudunk meg róluk ezáltal nem is lehet őket megszeretni vagy utálni. Sokáig még az sem derül ki ,hogy ki a jó és ki a rossz, ami nem baj csak amikor aztán mégis kiderül valami az sem hoz kielégülést a kedves nézőnek. A feszültség szinte nulla.
A szappanopera szerű részeket meg-megzavarja néha az átívelő szál, ami még érdekes is lenne, de sajnos csak nagy ritkán egy-egy mondatban kerül elő. Mivel a készítők azt ígérték, hogy a végére minden kérdésre választ adnak így úgy döntöttem, hogy nem hagyom abba az 5. rész után (úgy vettem észre sokaknál az volt a vízválasztó) és kitartok.
A 9. résztől valóban javult a sorozat (azért előtte is volt nézhető rész pl. 7-es): megtudtuk ki a rossz és miért. Ki és miért akarja Terra Novát kisajátítani (Persze semmi meglepetés nincs) Előkerül Taylor fia, aki szerintem a legjobb szereplője a sorozatnak, kár hogy ennyit kell várni rá.
Aki úgy ül le a tv elé, hogy nem vár semmi világmegváltót csak egy könnyed 42 percnyi kikapcsolódást és nem kezd el gondolkodni a sületlenségeken (végül is egy sci-fibe minden belefér) nem zavarja a klisés történet annak okozhat pár kellemes pillanatot.
A befejező dupla rész olyan cliffhangerrel zárul ami után azt kell mondjam ha nem is várom tűkön ülve a 2. évadot, de azért reménykedem, hogy berendelik. Bár gondolom kb. az első 3 részben egy szótöredék sem fog esni róla.
A második évad azonban még nincs berendelve, hisz nem csak én fanyalgok a sorozat láttán,  az amerikaiak sem túlzottan kedvelték. Egyenlőre azt olvasni, hogy írókat keresnek és a főszereplők szerződését meghosszabbították.
Meglátjuk. Meglátjuk?

UPDATE: KASZA!!! VAGYIS NEM LESZ TÖBB RÉSZ, HA CSAK MÁS CSATORNA ÁT NEM VESZI. (2012.03.06.)

2011. dec. 21.

Várólista csökkentés

Ismét egy moly-os kihívás ezúttal Lobo-tól. http://moly.hu/kihivasok/csokkentsd-a-varolistadat-2012
Lényege: hogy 2012-ben 12 könyvvel csökkentsd a várólistádat.

Ezekkel a könyvekkel pályáztam:

Diana Gabaldon - Outlander- Az idegen
Dmitry Glukhovsky - Metro 2033
Fábián Janka - Emma szerelme
Fábián Janka - Emma fiai
Fábián Janka - Emma lánya
Ken Follett - Titánok bukása
Leiner Laura - A Szent Johanna gimi 1 - Kezdet
Benina - A boszorka fénye
Steven Saylor - Róma
Kleinheinz Csilla - Ólomerdő
Dan Simmons - Hyperion
Carrie Ryan - Kezek és fogak erdeje

Alternatív B listát nem állítottam, hisz ezen könyvek nagy részét más kihívásra is beneveztem, így aztán bízom benne, hogy sikerül teljesítenem.
Mindegyikről írok beszámolót (kritikát) is.
Ha valaki kedvet kapott még lehet jelentkezni, december 31-ig. A fenti linken a szabályok megtekinthetők.

2011. dec. 19.

X-Faktor 2011.12.17-18. A döntő

Ennek a műsornak is eljött a vége. Ezután nézhetjük a Bud Spencer filmeket szombatonként.
Talán az előző bejegyzéseimből kiderült, hogy igazán egyik versenyző sem nyerte el tetszésemet. Kezdetben Tarány volt a favorit, de sajnos nagyon elfáradt a végére.
Íme az én saját szubjektív véleményem a három döntősről: 


Baricz Gergő: számomra nagyon szimpatikus, helyes,  intelligens fiú. Színpadra termett ez kétségtelen. Ha összehozza a sors egy nagyon jó zeneszerzővel és szövegíróval  akkor nagy jövő várhat rá. Persze ehhez kitartás és szerencse szükségeltetik minden mennyiségben. Nem ért meglepetésként, hogy ő esett ki. A legtöbb ember elfelejti, hogy ez nem egy énekverseny, hanem egy tehetségkutató. Ami ellene folyt az interneten az több mint kiábrándító. Valóban nem énekel olyan jól mint Kocsis, sokszor motyog és nem is érteni, hogy mit énekel. De mire ő is 30 lesz mindezt megtanulhatja és nála már adott a színpadi mozgás.
A hármas döntőben a két ismétlés száma nagyon jól sikerült a KFT dal viszont nagy melléfogás volt. Ez tipikusan az a szám amit egy karaoke esten olyan ember választ aki nem tud énekelni. Gergő ennél sokkal jobb.

Muri Enikő: róla legtöbbször az jutott eszembe, hogy unalmas és kiabálós. Ennek valószínűleg az az oka, hogy én soha nem szerettem sem a dívákat, sem a musical színésznőket, így nem tudtam azonosulni ezzel a stílussal amit Enci képvisel.
Sajnos tele van modorossággal, manírral ezeknek jó hasznát veszi majd színházban. Fura de igazából Zséda jut eszembe róla, ő hasonló karakter. Azonban Enci vitathatatlanul szép, és jó hangú nagyon fiatal lány. Neki is sok tanulnivalója van még, főleg tisztelet terén. Amit tegnap az after-x-ben művelt az nálam kivágta a biztosítékot. (Tiszteljük meg a többi vendéget és ne dúdolgassunk miközben velük folyik a beszélgetés.) Még meg kell tanulnia nyilatkozni és eladni magát.
A hármas döntőben engem nem győzött meg.
A végső döntőben a karácsonyi dala egyáltalán nem tetszett, viszont a győztes dalát nagyon szépen énekelte.

Kocsis Tibor: Visszanézve korábbi bejegyzéseimet, elég hullámzónak találtam a teljesítményét az elején. Mindig jól énekelt de hiányzott belőle a varázs vagy ha úgy jobban tetszik az X. A színpadi jelenlét ami Baricznak olyan jól ment az Tibinek nem annyira. Ebben a mezőnyben ő a legjobb énekes. De. Tavaly Nikolas volt a legjobb de nekem pl. felérne egy kínzással ha végig kellene hallgatnom egy lemezét. Szerintem Tibó sokkal többet fejlődött, a végére már majdnem a rajongója lettem. (Na azért sms-re nem pazaroltam)
A Zsédával való közös dal megbocsáthatatlan!!! Borzalmas volt, pedig azért Zsédának vannak jó számai is. (na jó, ez nehezen jött ki belőlem :)) Feeling good egyszerűen zseniális és a közös számban is nagyon jó volt.
Igazából abban nem tudtam eldönteni, hogy melyikük a jobb, minden másban nálam a Tibó nyert.

Egy-két amerikai x-be is belenéztem. Azonkívül, hogy a show része természetesen nagyobb és látványosabb igazából nem vagyok elájulva. Ugyanúgy beválogattak nagyon jó énekeseket és olyanokat akiket az egyéniségük vagy különleges előadásuk visz előre. A zsűri csöpögősebb mint nálunk bár valamivel jobban felvállalják a véleményüket. Amerikában sem szeretik az együtteseket és ott is nagy a felháborodás ha egy kedvenc kiesik. Érdekes látni, hogy odakinn hogy megy, de én maradok a magyar X-Faktornál ami sok mindenben kisebb és csúnyább is de a miénk.

A képeket az RTL honlapjáról kölcsönöztem.

2011. dec. 14.

X-Faktor 2011.12.10.

Mentorok és előadók kedvenc dalai a téma. Vagyis énekelhetett mindenki amit akart. Ahhoz képest megint nagyon gyengére sikerült a dal választás és ezáltal a műsor is.

4. Muri Enikő: Első dala a Vénusztól nem egy nagy kunszt, szerintem még én is elénekelném pedig ha tudnátok...:) Legalább színészkedhetett közben. A második dala ismét Kelly Clarkson, ja és ez Feró kedvence mi? Semmi hangulatot nem tud teremteni ez a csaj és nem is olyan jó énekes mint hiszi magát. Unom nagyon.
3. Tarány Tamás: Még életemben nem hallottam ezt a számot (Vad Futti a zenekar neve), de ez az én szegénységi bizonyítványom nyilván. Jó volt, de ahogy Ildi mondta civil volt. Az Aerosmith számban semmi különleges nem volt, látszott hogy szívesen énekli de nem nyűgözött le. Tamás is unalomba fulladt.

A két maradt versenyző közül nem tudok választani. Az első dala egyiküknek sem tetszett a második igen.
Kocsis Tibi: Bruno Mars szám nem neki való a végére azért felszívta magát. A Katona Klári dal jobb volt mint az eredeti. Szerintem ő fejlődött a legtöbbet.
Baricz Gergő: Az első dalában most nem éreztem a lendületet, a Zorán számot viszont imádtam, leszámítva a kalimpálást a kezével. Jól áll neki a színpad csak tudna egy kicsit jobban énekelni.

A párbajnál Taránynak drukkoltam, jó lett volna megint 3 fiú a döntőben.
Nos így hogy kiesett szinte biztos vagyok Muri győzelmében. A rajongó tábora most aktivizálja magát. Elég hozzá ha biztonsági kört fut.
Én a két fiúnak drukkolok, talán Kocsis több hasznát venné a győzelemnek. Ha Gergő megtanul énekelni és jó kezekbe kerül belőle lehet a jövő sztárja, számomra ez egyértelmű, tudom ezzel sokan nem értenek egyet.

2011. dec. 12.

Laurell K. Hamilton - Fagyos érintés

"Országunk alkotmánya kimondja, hogy minden ember egyenlőnek születik, de ez hazugság. Soha nem leszek képes úgy zsákolni, mint Magic Johnson, úgy autót vezetni, mint Mario Andretti és úgy festeni, mint Picasso. A tehetségünkben nem egyformának születünk. De a hely, ahol a legkevésbé vagyunk egyenlők, az a szív. A tehetségen lehet dolgozni, tanulni lehet, de a szerelem, a szerelem vagy működik, vagy sem. Vagy szeretsz valakit, vagy sem. Nem tudod megváltoztatni. Nem tudod visszacsinálni."

Előzmény: http://ananiila.blogspot.com/2011/10/top-10-konyvsorozat-10helyezett-merry.html

A Merry Gentry sorozat 6. része a Fagyos érintés.

Sztori: Merry nagybátyja a Seelie udvar királya, Taranis megvádolja  a hercegnő három testőrét azzal, hogy megerőszakolta udvarának egyik hölgyét. Egy emberi jogászokból álló testület előtt kell megcáfolni a testőröknek az őket ért képtelen vádakat. Mi célja van ezzel Taranis-nak? Az őrület jeleit mutatja? Az udvarában összeesküvés szövődik és felajánlják trónját Merry-nek, de mit szól ehhez nagynénje az Unseelie udvar királynője?



Sokkal jobb volt mint az előző rész. Végre nem csak szex hanem történet, cselekmény, izgalom is volt. Most jutott el oda a sorozat ahová már kb. a harmadik részben kellett volna. Innen lesz izgi, hogy vajon hogyan folytatja Hamilton. Nehéz lesz várni rá 1 évet, és remélhetőleg csak annyit.
A stílusa, humora most is a régi, szex jelenet éppen annyi és olyan volt ami számomra pont megfelelő. Nagyon olvastatta magát a könyv, ha lett volna rá időm egy nap alatt elolvastam volna, pedig e-bookban is több mint 500 oldal volt.
Hamilton mindkét sorozatában (a másik az Anita Blake) a stílusa mellett a férfi szereplőket szeretem a legjobban. Itt egyértelműen nagy kedvencem Fagy, és miatta haragszom is Hamiltonra (aki olvasta az érti). De szerencsére bőven van kedvelhető karakter rajta kívül is, számomra pl. : Rhys, Galen, Sholto és bírom Kitto-t is. Doyle viszont nem jön be.

Tetszett az is, hogy nem az Unseelie udvarban játszódik a történet. A lelkizések sem voltak eltúlozva. Szóval az egész jó úgy ahogy van, már most olvasnám a folytatást.
5/4,5 fél pont levonás Fagy miatt.

2011. dec. 9.

J.R. Ward: Felszabadított szerető

"A Szent Ferenc Kórház szikés csapatában dr. Manny Manello állt a rakás legtetején, nemcsak egy alosztály vezetőjeként, mint Jane, hanem az egész pereputty fejeként. Ami azt jelentette, hogy egy filmszár, egy kiképző őrmester és az Amerikai Egyesült Államok elnöke volt egybegyúrva a száznyolcvan centi magas, nagydarab gazemberbe. Szörnyű természettel rendelkezett, lenyűgöző tudással és körülbelül egy másodpercnyi tűrőképességgel.
Ha jó napja volt."

Előzmény:  http://ananiila.blogspot.com/2011/11/top-10-konyvsorozat-8-helyezett.html

A fenti bejegyzésem végén azoknak ajánlottam ezt a könyvsorozatot akik szeretik a titokzatos szexis vámpírokat némi erotikával fűszerezve.
Ez erre a részre is érvényes, amely immáron a 9. a Fekete tőr testvériség sorozatban..

Történet: Vishous ikertestvére Payne súlyosan megsérül. Jane a testvérek orvosa, régi barátját és kollégáját Manuel Manello-t hívja segítségül a lány megmentéséhez. Payne és Manuel hamar egymásba habarodik, de a vámpírlány és ember szerelme nem bonyodalmaktól mentes. A helyzetet súlyosbítja Vishous nem éppen problémamegoldó személyisége, és az új európai vámpírok megjelenése.



 Nem vagyok oda ezért a részért. Szerencsére a cselekmény több szálon fut, és megmondom őszintén szívesebben olvastam a mellékszálakat, mint Payne és Manello történetét. Igyekszem spoiler nélkül fogalmazni:
1. fő szál: Payne és Manelló
Nekem Manello soha nem volt szimpi, most is csak az tetszik benne, hogy nem rettent meg a vámpírok világától bátran beszólogatott V-nek. Payne külsejét tekintve egy harcos királylány, de most inkább egy eltévedt kislányra hasonlított, aki nagyon nehezen érti meg a világot amibe bekerült.
Zavart Manny állandó erekciója, ami mindig feltámadt valahányszor csak eszébe jutott a lány.
Lassan mindenkinek lesz már testvére. Jobban ki lehetett volna fejteni ezt a témát és akkor történt is volna valami a könyvben.
2. fő szál: Jane és V
Nyugodtan nevezhetjük ezt is fő szálnak, mert legalább annyit foglalkozott velük Ward mint Manny-val és Payne-el. Végre bepillantást nyerhettünk, hogy mi történik a "Boldogan éltek míg meg nem haltak" végű sztorik után. Én irtózom minden fájdalomtól, így nem is értem V-t és az ő lelkivilágát. Jane sem tartozik a kedvenceim közé. Butch-ot viszont kedvelem, igazi jó barát.
3. mellékszál: Qhuinn
Sajnos csak kevés ideig szerepelt és akkor sem történt vele sok minden, én drukkolok neki és Blay-nek. Szívesen olvastam volna többet róluk. Akit zavar a férfiak közti szerelem annak nyilván nem ez a kedvenc szála a történetben. Saxton-t is csipem, tetszik a hozzáállása a helyzethez. Remélem a későbbiekben mindenki megtalálja a párját.
4. mellékszál: Xcor és csapata
Megérkeztek az európai vámpírok. Ward kicsit meg akarja keverni az olvasót velük, hisz először ők tűnnek az új rossz fiúknak, de később árnyalja ezt a képet. Nem csodálkoznék rajta ha egy rövid összecsapás után ők is a testvériségben kötnének ki, biztosítva ezzel az alapanyagot további 10 részre.
5. mellékszál: José de La Cruz
Itt is inkább a társában DelVecchio-ban látok fantáziát. Azért remélem a nyomozó összefut még Butch-csal.

Összességében nem vagyok elragadtatva főleg az utolsó két rész után, amik nagyon bejöttek nekem. Viszont Ward stílusa továbbra is olvasmányos, szellemes. Amikor volt időm olvasni nehezen hagytam abba, annak ellenére, hogy a Manny és Payne szálat szívem szerint átlapoztam volna annyira untam a sok picsorgást.
Mindenképpen el fogom olvasni a következő részt is ami valószínűleg az Újjászületett szerető címet kapja és  Tohr és Sen'ki történetét meséli el. (Nagyon szeretnék Zsadis-ról és kis családjáról is olvasni már) Viszont nem kaparom a falat a megjelenésig.
5/3 pont de csak mert szeretem ezt a sorozatot. Még.

2011. dec. 4.

X-Faktor 2011.12.03.

Tetszett ez az est, kivételesen nagyon jó számokat adtak elő a versenyzők. Több dal is személyes kedvencem. Mindenki énekelt 1 magyar slágert és 1 amerikai idol dalát.

A két előadás után összesített rangsorom:

5. Muri Enikő: A Beyonce-dal nagyon rossz volt. Most nemcsak unalmas, lélektelen hanem hamis is.  A második dalát úgy énekelte mint egy musical színésznő aki pop-színpadra tévedt. És ezzel azt hiszem rá is jöttem, hogy mi zavar annyira Enikőben.(Valami Amerika 2 betétdal)
4. Kováts Vera: Ruzsa Magdi dalával jól kezdett, bár a közepén kicsit leült a dolog, megint elfelejtette mihez kezdjen magával a színpadon. Taylor Swift dalában pedig hozta a szokásos cuki kislányt, amire úgy látszik már ráunt a közönség.
3. Tarány Tamás: A legjobb dalokat ő kapta, imádom mindegyiket. Sokkal jobb hangja van, mint Jared Leto-nak a 30 second to Mars frontemberének, de az előadás maga ismét pocsék volt. Zenekart neki! A Kimnowak (az egyik legjobb magyar szám ) Gyémánt című dalával kapcsolatban ugyanaz volt a véleményem mint a mentoroknak, ezt nem torokból hanem érzésből kellett volna előadni. Egyre inkább úgy érzem kezd kipukkadni a Tarány lufi, pedig az első adások után nekem egyértelműnek tűnt az ő győzelme.
2. Baricz Gergő: szintén jó dalokat kapott, végre olyat ami jól állt neki. Én imádom amikor megőrül a színpadon és a Péterfi Bori számban ezt megtehette. A True Blood zenéje az egyik csengőhangom, azt nem mondom, hogy lecserélem a Gergő-féle verzióra, de tetszett a produkció. Illett a hangja hozzá.

1. Kocsis Tibor: Csakis az első száma miatt került nálam az első helyre. Én ezt a számot George Michael verziójában ismerem és szeretem, de Tibó is fantasztikusan adta elő, talán még a Queen-nél is jobb volt. Az LGT számot pedig alapból nem szeretem, Tibi is csak úgy karaokis módon elénekelte. Csak egy kicsit lenne jobb a színpadi előadása! Mondjuk ha az ő hangját és Baricz előadásmódját kereszteznénk az nálam tuti nyerő lenne.


A kiesettek közös dala George Michael-től nagyon tetszett, igaz ez egy nagy kedvencem amúgy is. Felemás érzéseim voltak ezzel a megemlékezéssel kapcsolatban, olyan volt mintha már temetnék szegény George fiút.

A másik meglepetés számomra Takáts Nikolasz és Aurea duettje volt. Egyszer már hallottam rádióban de akkor nem tetszett, de most egész jó volt. Kellett ez a tűzről pattant kicsi lány Nikolasz mellé, hogy legyen egy kis élet a show-ban. (igen, én nem vagyok TN rajongó, sőt...)



A párbajra kijelölt személyek nem értek meglepetésként, szinte mindenki párbajozott már rajtuk kívül, és igaz, hogy Muri most nem volt jó, de a rajongó tábora nagy.
Lehet, hogy félig aludtam? Mert nekem Baricz nagyon tetszett ezzel az Aerosmith számmal, pedig a mentorok igen lehúzták.
Miért nem énekel már Billy Idol-t???? Az lenne totál neki való!

Búcsúzzunk Verocskától. By-by, pár év múlva lehet belőled egy új Tóth Gabi.


Szerintem a két legjobb dal:
  Kocsis Tibor:
http://xfaktor.rtlklub.hu/video/150663

  Kiesett versenyzők:
http://xfaktor.rtlklub.hu/video/150677