" Játék az egész életünk – … – Ha veszítesz, akkor meghalsz. Ha nyertél,
akkor még játszhatsz egy kicsit. Néha azt szeretném, hogy veszítsek
végre. Elfáradtam."
Sztori: Egy nap robbanások rázták meg az egész világot és alakították át az emberek életét. Két világ maradt. A Kupolán belüli, ahol sebek nélkül "tisztán" él az a kevés ember, aki szerencsés volt a robbanás idején. Itt lakik Patridge a Kupola urának fia, akit fojtogat a szigorú rend és édesanyja hiánya. Amikor bizonyítékot talál arra, hogy talán anyja nem halt meg, nekiindul megkeresni a számára teljesen ismeretlen Kupolán kívüli világban.
Pressia nem volt szerencsés. Nagyapjával lakik egy raktárban, bujkál, menekül, megpróbál túlélni a mutánsok uralta világban.
Minden vágya, hogy bejusson a Kupolába.
Régóta várt már a polcomon ez a könyv, most úgy gondoltam méltó nyitása lesz a 2013-as évnek.
Nagyon
vegyesek az érzéseim. Tetszett és várom a folytatást,- mert természetesen ez is egy trilógia,- de ugyanakkor meg pokolian nyomasztó olvasmány. Még most két héttel később is eszembe jut egy-egy borzasztó leírás a könyvből. Emiatt aztán elég nehéz eldöntenem, hogy tetszett e vagy sem.
 |
| Julianna Baggott |
Történet: 5/4
Undorító és baromság. Ez a két szó járt a fejemben az első 100 oldal olvasása közben. Ami ezt kiváltotta belőlem az az összeolvadás, ami a robbanásokkor keletkezett. Pressiának egy babafej van a kezébe olvadva, egy másik szereplőnek élő madarak a hátába, egy másiknak a saját öccse stb. Érdekes, de egyben borzalmas elgondolása ez a vegyi-fegyverkezés eredményének.
Aztán ahogy haladtam a történetben már egyre kevésbé találtam undorítónak és baromságnak, sokkal inkább elgondolkodtatónak és megdöbbentőnek.
Bár ez is egy sorozat, de már az első részben is annyi minden történik amiből más író trilógiát írt volna. Így aztán lendületes, sodró a történet.
Az
a világkép ami megjelenik ebben a könyvben a legrosszabb amit valaha olvastam. A Kupolában élők szigorú rend szerint élik szabályozott életüket és semmit vagy csak félinformációkat tudnak a kinti világról. (legalábbis az átlagember) Várják, hogy mikor tisztul meg annyira a Föld, hogy elhagyhassák zárt lakhelyüket és új alapokra helyezve életüket, egy új boldogabb világot építsenek. A vezetők persze másként gondolják....
A kinti világban élők csak álmodoznak a Kupolán belüli világról, az testesíti meg számukra a tökéletes, robbanások előtti élet lehetőségét.
Ez az egymástól elszeparált két világ nekem mindig az
Incarceron-t juttatta eszembe, bár az igaz, hogy ezek a dísztópiák amúgy is hasonlítanak egymásra. Itt is fokozatosan áll össze a kép, lassan alakul ki, hogy ki milyen szerepet tölt be az eseményekben.
A Tisztákban azonban nincs banális hármas szerelmi történet és jóval durvább az egész,
egy 16-os karika elfért volna a könyv borítóján.
Karakterek: 5/4,5
A négy főszereplő közül mindegyiket megszerettem a végére, bár egyikkel sem indult felhőtlenül a kapcsolunk. Pressia nagyon hasonlít Katniss-ra (Éhezők viadala) igazi túlélő, aki azonban még keresi magát, a múltját az emlékeit.
Patridge, viszonylag jó körülmények között él, mégsem elégedett helyzetével. Rossz a kapcsolata apjával, nem érti bátyja öngyilkosságát, és hiányzik édesanyja akivel mindig is szorosabb kapcsolata volt, mint apjával. Ő az aki legkevésbé érintett meg.
El Captain lett a kedvencem a végére pedig az első találkozásunk vele sem volt pozitív. Borzasztó az ami vele és tesójával történt, nála már csak az anyák és gyerekeik összeolvadása volt rémesebb. Egyszerűen képtelen vagyok szabadulni ezektől a képektől, pedig már két hét is eltelt az elolvasás óta.
Bradwell sem szimpatikus elsőre, de az ő karaktere is alakul a történet során.
Nagyon sokat szenvednek, küzdenek hőseink és még mennyi minden vár rájuk a továbbiakban.
Az írónő nem bánik kesztyűs kézzel szereplőivel, úgyhogy lesz itt még dráma és szenvedés.
Stílus: 5/4
Mondhatnám, hogy semmi különös. Nem vettem észre különösebb problémát a megfogalmazással. Olvasmányos, gördülékeny. Olyan érzékletesen van leírva a kinti világ, hogy az olvasó könnyen bele tudja magát képzelni a történetbe és pont ettől olyan hatásos az egész. Ráadásul vizuális típus vagyok, ezért kísértenek még mindig az olvasottak.
Kiadás: Egmont-Hungary 2012-es kadása. Már a borítója is rémisztő számomra, ugyanis utálom a lepkéket.
Várom a 2. részt, ami Fuse (kanóc, gyutacs???) címmel és gyönyörű borítóval február közepén fog megjelenni az Usa-ban.
Összefoglalás: 5/4
Csak 16 éven felülieknek ajánlom, a különösen érzékeny lelkűek pedig kerüljék!
