2013. jan. 16.

Megjelenés: Szent Johanna gimi 8. Frissítve!

Borító
Szent Johanna gimi rajongók figyelem!

8. rész országos megjelenés: 2013.03.11.
Aki nem bír magával az mehet dedikálásra 2013. 03.08.-09.-én 10 órától 17 óráig. Csak itt, már kapható lesz a könyv.
Helyszín: Budapest, Pesti Magyar Színház

A 8. rész két kötetben fog megjelenni egyszerre 3990 ft-os áron.

Forrás: Leiner Laura honlapja





Az alcím:


Fülszöveg helyett, ez került a borító hátuljára.
„Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről.” Leiner Laura

„ Long live Laura Leiner and St. Johanna’s High School!” Meg Cabot A neveletlen hercegnő naplója és sok más bestseller szerzője

Név: Rentai Renáta (Reni)
Kor: 18
Beszélt nyelv: magyar, francia
Magamról: (Nem publikus adat, hozzáférés korlátozva) Mindig azt hittem, hogy az első napok voltak a legnehezebbek. Tévedtem. Az utolsók azok. :’(
Érdeklődési kör: Szent Johanna Francia Tagozatos Alapítványi Gimnázium
Klubtagság: SzJG; Beatles; Végzősök

Olvasói vélemények:
Köszönöm, hogy megszerettetted velem az olvasást. Köszönöm, hogy sok új barátot szerezhettem. Köszönöm, hogy ha szomorú voltam, felvidítottál. Köszönöm, SzJG, hogy olvashattalak. Kollárik Petra
Velük együtt nőttem fel. Szűcs Marcell
Az okos tini tanul a hibáiból. Az okosabb tini tanul mások hibáiból. A legokosabb tini elolvassa az SzJG-t. Agoston Csilla
Szerelem volt első olvasásra. Meg a másodikra és a harmadikra… :D ♥ Varga Virág Szonja
…Hogy vélemény? Az ide nem férne ki! Köszönjük, Laura! ♥ Csak ennyi. Forró Anett


2013. jan. 11.

Julianna Baggott - Tiszták

" Játék az egész életünk – … – Ha veszítesz, akkor meghalsz. Ha nyertél, akkor még játszhatsz egy kicsit. Néha azt szeretném, hogy veszítsek végre. Elfáradtam."

Sztori: Egy nap robbanások rázták meg az egész világot és alakították át az emberek életét. Két világ maradt. A Kupolán belüli, ahol sebek nélkül "tisztán" él az a kevés ember, aki szerencsés volt a robbanás idején. Itt lakik Patridge a Kupola urának fia, akit fojtogat a szigorú rend és édesanyja hiánya. Amikor bizonyítékot talál arra, hogy talán anyja nem halt meg, nekiindul megkeresni a számára teljesen ismeretlen Kupolán kívüli világban.
Pressia nem volt szerencsés. Nagyapjával lakik egy raktárban, bujkál, menekül, megpróbál túlélni a mutánsok uralta világban.
Minden vágya, hogy bejusson a Kupolába.


Régóta várt már a polcomon ez a könyv, most úgy gondoltam méltó nyitása lesz a 2013-as évnek.
Nagyon vegyesek az érzéseim. Tetszett és várom a folytatást,- mert természetesen ez is egy trilógia,- de ugyanakkor meg pokolian nyomasztó olvasmány. Még most két héttel később is eszembe jut egy-egy borzasztó leírás a könyvből. Emiatt aztán elég nehéz eldöntenem, hogy tetszett e vagy sem.

Julianna Baggott
Történet: 5/4
Undorító és baromság. Ez a két szó járt a fejemben az első 100 oldal olvasása közben. Ami ezt kiváltotta belőlem az az összeolvadás, ami a robbanásokkor keletkezett. Pressiának egy babafej van a kezébe olvadva, egy másik szereplőnek élő  madarak a hátába, egy másiknak a saját öccse stb. Érdekes, de egyben borzalmas elgondolása ez a vegyi-fegyverkezés eredményének.
Aztán ahogy haladtam a történetben már egyre kevésbé találtam undorítónak és baromságnak, sokkal inkább elgondolkodtatónak és megdöbbentőnek.
Bár ez is egy sorozat, de már az első részben is annyi minden történik amiből más író trilógiát írt volna. Így aztán lendületes, sodró a történet.
Az a világkép ami megjelenik ebben a könyvben a legrosszabb amit valaha olvastam. A Kupolában élők szigorú rend szerint élik szabályozott életüket és semmit vagy csak félinformációkat tudnak a kinti világról. (legalábbis az átlagember) Várják, hogy mikor tisztul meg annyira a Föld, hogy elhagyhassák zárt lakhelyüket és új alapokra helyezve életüket, egy új boldogabb világot építsenek. A vezetők persze másként gondolják....
A kinti világban élők csak álmodoznak a Kupolán belüli világról, az testesíti meg számukra a tökéletes, robbanások előtti élet lehetőségét. 
Ez az egymástól elszeparált két világ nekem mindig az Incarceron-t juttatta eszembe, bár az igaz, hogy ezek a dísztópiák amúgy is hasonlítanak egymásra. Itt is fokozatosan áll össze a kép, lassan alakul ki, hogy ki milyen szerepet tölt be az eseményekben.
A Tisztákban azonban nincs banális hármas szerelmi történet és jóval durvább az egész, egy 16-os karika elfért volna a könyv borítóján.
Karakterek: 5/4,5
A négy főszereplő közül mindegyiket megszerettem a végére, bár egyikkel sem indult felhőtlenül a kapcsolunk. Pressia nagyon hasonlít Katniss-ra (Éhezők viadala) igazi túlélő, aki azonban még keresi magát, a múltját az emlékeit.
Patridge, viszonylag jó körülmények között él, mégsem elégedett helyzetével. Rossz a kapcsolata apjával, nem érti bátyja öngyilkosságát, és hiányzik édesanyja akivel mindig is szorosabb kapcsolata volt, mint apjával. Ő az aki legkevésbé érintett meg.
El Captain lett a kedvencem a végére pedig az első találkozásunk vele sem volt pozitív. Borzasztó az ami vele és tesójával történt, nála már csak az anyák és gyerekeik összeolvadása volt rémesebb. Egyszerűen képtelen vagyok szabadulni ezektől a képektől, pedig már két hét is eltelt az elolvasás óta.
Bradwell sem szimpatikus elsőre, de az ő karaktere is alakul a történet során.
Nagyon sokat szenvednek, küzdenek hőseink  és még mennyi minden vár rájuk a továbbiakban. Az írónő nem bánik kesztyűs kézzel szereplőivel, úgyhogy lesz itt még dráma és szenvedés.
Stílus: 5/4
Mondhatnám, hogy semmi különös. Nem vettem észre különösebb problémát a megfogalmazással. Olvasmányos, gördülékeny. Olyan érzékletesen van leírva a kinti világ, hogy az olvasó könnyen bele tudja magát képzelni a történetbe és pont ettől olyan hatásos az egész. Ráadásul vizuális típus vagyok, ezért kísértenek még mindig az olvasottak.
Kiadás: Egmont-Hungary 2012-es kadása. Már a borítója is rémisztő számomra, ugyanis utálom a lepkéket.
Várom a 2. részt, ami Fuse (kanóc, gyutacs???) címmel és gyönyörű borítóval február közepén fog megjelenni az Usa-ban.

Összefoglalás: 5/4
Csak 16 éven felülieknek ajánlom, a különösen érzékeny lelkűek pedig kerüljék!




2013. jan. 9.

2012-es összegzés olvasmányaimról

Tavalyi összefoglalómban három célt fogalmaztam meg:
1. legalább 50 könyvet el fogok olvasni
2. sokkal több magyar író könyvébe mélyedek el.
3. több sci-fi-t olvasok.
Örömmel tapasztaltam, hogy mindhárom célt sikerült megvalósítanom!

2012-ben olvasott könyvek száma: 65 db, ami 26.358 oldalt jelent.

A 65 könyvből 27 magyar író könyve, ez 41%, aminek nagyon örülök, főleg mert ez tavaly mindössze 15% volt.
Sokkal több női írótól olvastam,  a férfiak által írt könyv mindössze 16 db (24%) ez  a tavalyinál sokkal rosszabb arány (39% volt).

Ami a legmegdöbbentőbb számomra, hogy a 65 könyvből 49 sorozat valamelyik része. Ez 75%-a az általam olvasott könyveknek!
Sajnos vigyáznom kell már az új megjelenésekkel. Alig lehet olyan könyvet találni ami ne egy sorozat bevezető része lenne. És én már nagyon keverem őket. Arról nem is beszélve, hogy nem éppen pénztárcakímélők ezek a sorozatok.
A 65 olvasott könyv műfaji megoszlása:
- 25 a fantasy/dísztópia
- 10 sci-fi
- 3 klasszikus
- 27 egyéb
Mindössze 6 könyvet értékeltem 5/5-re.

2012-ben a

Kedvenc könyv:
Fehér Klára: Bezzeg az én időmben http://ananiila.blogspot.hu/2012/02/feher-klara-bezzeg-az-en-idomben.html
Raana Raas: Időcsodákhttp://ananiila.blogspot.hu/2012/06/top-10-konyvsorozat-2-helyezett-raana.html

Kedvenc sorozat:
Leiner Laura: Szent Johanna gimi http://ananiila.blogspot.hu/search/label/Leiner%20Laura
Karen Marie Moning: Tündérkrónikák http://ananiila.blogspot.hu/search/label/T%C3%BCnd%C3%A9rkr%C3%B3nik%C3%A1k

Sorozat kedvenc része:
Szent Johanna gimi 3 - Egyedül http://ananiila.blogspot.hu/2012/02/leiner-laura-szent-johanna-gimi-3.html

Legrosszabb könyv: 
Lakatos Levente: Barbibébi
Nem tudtam végig olvasni teljesen és ezért nem is írtam róla a blogon külön bejegyzést. A történet, a szereplők borzasztóak, egyedül talán a stílus ami még elmegy kategóriába esik. 5/1

Kellemes meglepetés: 
Ta-mia Sansa: Sötét Hórusz http://ananiila.blogspot.hu/2012/08/ta-mia-sansa-sotet-horusz.html
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz http://ananiila.blogspot.hu/2012/04/grecso-krisztian-mellettem-elfersz.html

Legnagyobb csalódás:
Cassandra Clare: Csontváros
Óriási elvárásaim voltak a népszerűsége miatt, de óriásit csalódtam. Talán a film jobb lesz.

Amiket még kedveltem:
Brandon Sanderson: Elantris http://ananiila.blogspot.hu/2012/06/brandon-sanderson-elantris.html
George R.R. Martin: A sárkányok tánca http://ananiila.blogspot.hu/2012/09/top-10-konyvsorozat-1-helyezett-grr.html
Diana Gabaldon: Outlander http://ananiila.blogspot.hu/2012/03/diana-gabaldon-outlander-az-idegen.html
Jodi Picoult: A nővérem húga http://ananiila.blogspot.hu/2012/02/jodi-picoult-noverem-huga.html


Amikben még csalódtam:
Simon Elekes: Tökéletes kémia http://ananiila.blogspot.hu/2012/02/simone-elkeles-perfecht-chemistry.html
Ally Condie: Matched http://ananiila.blogspot.hu/2012/03/ally-condie-matched-egymashoz-rendelve.html


Kedvenc új karakterek:
Szt.Johanna gimiből: Arnold, Reni, Ricsi
Tündérkrónikákból: Mac, Barrons, V'lane, Ryodan

2013-ra fogadom, hogy:
- tartom az 50 könyv/év olvasását
- legalább 25 %-ban olvasok magyar írótól
- legalább 25%-ban olvasok férfi írótól
- csökkentem a fantasy könyveket és jobban elmerülök az egyéb műfajban. 
Meglátjuk. :)

Mindenkinek hasznos időtöltést kívánok a 2013-as évre!










2013. jan. 5.

Összefoglaló - 2012. december

Nagyon boldog új évet kívánok!!!
Túl vagyunk a karácsonyon, szilveszteren. Gondolom nem én vagyok az egyetlen, akinek még most is fáj a gyomra a családi lakomáktól. Sajnos december óta ki sem látszom a melóból, ez meglátszik az olvasmányaim számán és a blog elhanyagolásán is. De remélhetőleg ha lassan is, de pótolom a lemaradásokat.
Lássuk munkán és zabáláson kívül még mivel töltöttem a decembert.

Decemberi olvasmányaim (4):

1. Cassandra Claire: Csontváros
Pár éve már egyszer belefogtam az elolvasásába, de pár oldal után úgy éreztem nekem most ehhez nincs hangulatom, majd máskor. Nos ez a máskor most érkezett el. Egy nagyon divatos sorozatról van szó, amit már mindenki olvasott, aki fogékony az ifjúsági fantasyra, így aztán muszáj volt bepótolnom a lemaradást.  És most egy  filmet is forgattak belőle, ami tovább fokozta érdeklődésemet. De.
Sajnos nem győzött meg. Nem tetszett.
Nagyon gyenge írás, amit csak a jó karakterek menthettek volna meg, de nálam a szereplők sem jöttek be, így aztán úgy döntöttem egyenlőre nem próbálkozom a többi résszel, talán a filmet megnézem. 
Részletesebb értékelésemet a moly-on olvashatjátok: itt  5/2

2. Frei Tamás: Bankár
értékelésem itt olvasható: http://ananiila.blogspot.hu/2012/12/frei-tamas-bankar.html  5/3

3-4. Thea Beckman: Amazonkirályfi és a második része: Pokoli éden
a két részről a közös értékelésem itt olvasható: http://ananiila.blogspot.hu/2012/12/thea-beckman-amazonkiralyfi-pokoli-eden.html  5/4,5

A hónap könyve: Thea Beckman: Amazonkirályfi

Sorozatok és TV:

X-Faktor-ról alkotott véleményem nyomon követhető a megfelelő címke alatt.

Az USA X-faktor, számomra meglepő végeredménnyel zárult. De végül is ez az USA, ahol több millió ember imádja a country zenét. Tate Stevens pedig nagyon szimpatikus embernek tűnik és szerintem is jó hangja van.

Voice továbbra is csak egy háttérműsor nálam olvasás közben, amíg be nem alszom rajta. Még egyik élő show-t sem bírtam végignézni és nem is érdekel annyira, hogy bepótoljam. Nos igen az élő adás varázsa itt is érződik. Volt néhány nagyon gyenge produkció. Sőt a tegnapi adás után (01.04.) ki merem jelenteni, hogy inkább Zámbó Krisztián összes X-Faktorbeli szereplését végighallgatom újra, csak ne kelljen még egyszer meghallgatnom az ikreket. Nem tudom eldönteni, hogy a beszédjük vagy a kornyikálásuk idegesít jobban, de egy biztos kínozni lehetne engem ennek a két csajnak a hangjával. Egy pozitívum van ebben a műsorban: az élő zene. És néha maga a körítés is egész jó, bár legtöbbször egy cirkuszi forgataghoz hasonlít. Azt gondoltam Feró beszólásainál nem lehet rosszabb, de Somló még rajta is túl tesz. Valahogy nem akar összejönni a TV2-nek.

Egyszer volt hol nem volt nézéssel beértem a magyar 1-et, úgyhogy várom a folytatást. Nem lesz a kedvencem, de amolyan egynek elmegy időtöltésnek nem rossz.
Vámpírnaplókat inkább hagyjuk, jót nem tudok róla mondani.


Filmek:

Voltam moziban a Pi életén, erről a nem mindennapi élményemről itt olvashattok.
A TV-ben elcsíptem Szabó Magda: Az ajtó című regényének film változatát. Nagyon érdekes volt. Tulajdonképpen tetszett, de mégsem keltette fel érdeklődésemet a könyv iránt, így az továbbra is csak a várólistámat gyarapítja. Érdekes, hogy ezt a történetet filmre vitte Szabó István, hisz tulajdonképpen alig van cselekmény, inkább az emberi kapcsolatokról, érzésekről szól. Engem megfogott ez a hangulat, amit a film árasztott magából. Külön értékelem, hogy nem az agyonhasznált, de színészkedni nem tudó magyar celebek-kel volt teli a film.

Blog:

1451 látogatót főleg a Szent Johanna gimi érdekelte, miután véget ért az X-Faktor. 
Nagyon sok a román és szlovák olvasó. Gondolom őket is az X-Faktor-ról szóló írásaimnak köszönhetem.
A decemberi 7 bejegyzésem közül a 12.08.-i X-Faktorról szóló volt a legnézettebb.

Nemsokára jelentkezem egy 2012-es összefoglalóval olvasmányaim statisztikájával, hasonlóan az előző évihez. http://ananiila.blogspot.hu/2012/01/2011-es-osszegzes-olvasmanyaimrol.html

Havi zeneajánlómon magam is csodálkozom. Ugyanis ki nem állhatom Rihanna hangját, de azért van egy-két száma ami mégis tetszik, ilyen a legújabb dala.  Hallgassátok:
Rihanna-Diamond